Magyar foci

Együtt a ligaválogatott – Egervári előszobának tekinti

""

A ligaválogatott tagjai hétfőn délelőtt találkoztak Lipóton, a játékosok Egervári Sándor szövetségi kapitány irányításával két nap alatt három edzésen vesznek részt. Az eredetileg megadotthoz képest két helyen változott a keret, Csiki Norbert és Korhut Mihály sérülés miatt nem tud résztvenni az összetartáson, helyettük Szabó János és Délczeg Gergely került a csapatba.

Egervári Sándor a hétfői ebédet követően megbeszélést tartott a játékosoknak, amelyen elmondta, hogy a ligaválogatott a nemzeti csapat előszobájának tekinthető, ennek megfelelően, aki részt vesz az edzőtáborozáson, a későbbiekben kivívhatja az A-válogatottban való szereplést.

"Ezzel a közös összetartással szeretnénk erősíteni az itthon kiemelkedő teljesítményt nyújtó játékosok jövőképét, és megismertetni velük a válogatottnál elvárt követelmények, hogy adott esetben gördülékenyen menjen a beilleszkedésük a csapatba. Gyurcsó Ádám, Mészáros Norbert és Szakály Péter példája jól mutatja, hogy a ligaválogatottból akár rövid úton is be lehet kerülni az A-keretbe. A két nap a futballistákkal való ismerkedés jegyében telik, de már a decemberre tervezett nemzetközi versenyeztetést is szem előtt tartva készítjük fel a labdarúgókat." – mondta az mlsz.hu-nak Egervári Sándor.

LABDARÚGÁS
A ligaválogatott kerete:
Kapusok:

Jova Levente (FTC)
Kurucz Péter (FGSZ Siófok)

Védők:

Takács Ákos (Győri ETO)
Debreceni András (Budapest Honvéd)
Vermes Krisztián (Újpest)
Guzmics Richárd (Haladás)
Fiola Attila (Paks)
Szabó János (Paks)
Németh Milán (Lombard Pápa)

Középpályások:

Pátkai Máté (Győri ETO)
Józsi György (FTC)
Gyömbér Gábor (FTC)
Kanta József (MTK Budapest)
Simon Ádám (Haladás)
Gosztonyi András (DVTK)
Balázs Benjámin (Kaposvári Rákóczi)
Nagy Gábor (Haladás)
Zsidai László (MTK Budapest)

Támadók:

Varga Roland (Győri ETO)
Tischler Patrik (MTK Budapest)
Bacsa Patrik (DVTK)
Délczeg Gergely (Budapest Honvéd)